A bőr öregkori visszafejlődése

Az öregedés természetes élettani folyamat, ami a születéssel kezdődik. Ez egyformán vonatkozik minden élőlényre. Ahogyan a fejlődés és a növekedés időszaka szakaszokra osztható, így a szervezet öregedésének, leépülésének is megvannak a jellegzetes periódusai:
A CSECSEMŐKOR a bőr fejlődésének és növekedésének időszaka, amikor még a bőr legkevésbé ellenálló, mert nem rendelkezik kialakult védekező mechanizmussal, ám a környezet ahol él ökológiai szempontból nem megfelelő, még kevésbé steril.
Az emberi bőr fejlődésének ez az időszaka jár legtöbb kockázattal. Az életnek ebben a szakaszában az összes szerv közül a bőr igényel legtöbb figyelmet. Kizárólag megfelelő táplálással, maximális higiéniával, következetes ápolással lehetséges biztosítani a bőr szabályos növekedésének és fejlődésének feltételeit. Figyelmen kívül hagyni a bőr igényeit ebben a korban, biztosan maga után vonja annak megbetegedését és korai öregedését az élet későbbi időszakában. Az, hogy milyen szervrendszerré fejlődik a csecsemő bőre, közvetlenül és kizárólag a szülők lelkiismeretétől függ!
ADOLESZCENS PERIÓDUS, 14-től 20 éves korig. A pubertáskorban a bőr állapota ok - okozati összefüggésben van az élet előző szakaszával. Az erőteljes hormontermelés felgyorsítja a faggyúmirigyek működését, így sokkal több faggyút (sebum) termelnek. Az ápolatlan bőr kevésbé ellenálló és megbetegszik (eldugult faggyúmirigyek - comedo, pörsenések, pattanások - pustula, faggyúciszták, tályog, kelés - abscessus). A bőrhámlás elsődleges okozója a fokozott faggyútermelés, a másodlagos okozók pedig a baktériumok.
Az adoleszcens időszak egyik legfontosabb szakasz az ember fejlődésében. Ekkor formálódik a személyisége. A kóros faggyúmirigy működés okozta bőrhámlással elcsúfított szép, egészséges külső, ledönti a fiatalság szépségbe vetett hitét. Megkeseríti a tinédzserek életét, a nőiesség béklyójává válik.
Gyógyítással vagy anélkül, ez a bőrbetegség enyhül a 30. életév felé haladva, de a hegek megmaradnak.
A 20. és 30. ÉV KÖZÖTT a faggyúmirigyek továbbra is ellenőrizetlenül működnek, rendszerint túlzott a faggyúkiválasztás. A faggyú befedi az egész bőrfelületet és a hajat, kitágítja a bőr pórusait. A testi külső elhanyagoltan, betegesen néz ki, ez az állapot további pszicho - szomatikus (lelki - testi) krízisekhez vezet.
A 30. és 40. ÉV KÖZÖTT a bőr kezd reagálni a vegyszerekre, műanyagokra, napfényre, stb. és megjelennek az első ráncok. A ráncok, az őszülő hajszálak álcázására, ebben az időszakban kezdődik a dekoratív kozmetikumok és a hajfesték használata. A bőr ápolása helyett a hibák elrejtése, „álarc használata" kerül előtérbe és mi sem természetesebb, smink nélkül a bőr élettelen, a haj szalmához hasonlít a vegyszerektől, a küllem öreges.
A 40. ÉV UTÁN következik az érett bőr korszaka. Csökken a faggyú - és izzadságkiválasztás, a hidro - lipid védőréteg eltűnik. A bőr veszíti a védekező képességét, emiatt érzékennyé válik.
Ebben az időszakban megszűnik a hormonkiválasztás (ösztrogén, progeszteron), amelyek közvetlenül termelik a kollagént és elasztint. A bőr nem képes tovább a víz megtartására, petyhüdtté válik, megereszkedik, kiszárad.
Ez az az időszak amikor a vérkeringés elégtelenné válik (atero- és arterioszklerózis). A bőr nem kap eiég táplálékot, a bőrszövet nem újul, mind vékonyabbá válik, ráncosodik, redősödik. Kifakul, szürkésfehér színűvé válik. A sejtképződés drasztikusan lecsökken. Kevés fiatal sejt mellett, nagyszámú elhalt szarurétegsejt és elszarusodott hámsejt lerakódásai képződnek. A körmök megvastagodnak, esetenként belenőnek a húsba. A haj száraz, törékeny és ritkul.
Ezek a fázisai a bőröregedésnek, ami elkerülhetetlen folyamat és a bekövetkezte nem iktatható ki, de elhalasztható. A rendszeres bőrápolás egyetlen biztos útja az időskori gondok elkerülésének, enyhítésének, de az ápolást jóval előbb el kell kezdeni.
A bőr öregedését nem csak az évek múlása befolyásolja. Életünket az öregedést gyorsító tényezők egész sora kíséri végig:

A SZABAD GYÖKÖK igen agresszív kémiai anyagok, amelyek az összes szervnek, így a bőrnek is, a gyors öregedését váltják ki. Lerombolják a sejtmembránt és a sejtek genetikai bázisát - a DNS-molekulát. Elmondható tehát, hogy a szabad gyökök fő felelősei a szervezet lelki és testi leépülésének, az öregedés felgyorsulásának.
A szabad gyökök a szervezetben képződnek a metabolikus folyamatok (emésztés) során. Az egészséges szervezet, azonban, antioxidánsokat tennél, amelyek semlegesítik a szabad gyökök káros hatását. Az idősebb emberek beteg szervezete és a környezeti hatások (UV- és X- sugarak, stressz) csökkentik a képességet antioxidánsok képzésére, ezért azokat táplálékkal kell bejuttatni a szervezetbe, a bőrbe pedig kozmetikumokkal is.
A leghatékonyabb antioxidánsok a béta karotén (A-provitamin), C-vitamin (aszkorbinsav), E-vitamin (tokoferol) és a szelén.
ÖREGÍTÖ NAPFÉNY: Az életet adó napfénnyel együtt öregítő és károsító UV- sugarak érik a bőrt. Erős napfény hatására:
csökken a bőr nedvességtartalma, mert dehidrálódik,
megsemmisülnek a kollagént termelő fibroblasztok (a rostos kötőszövet képzösejtje),
felerősödik az elszarusodás - a keratózis (a felhám szarurétegsejtjeinek kóros megnagyobbodása), a bőr
erősen hámlik, börfoltosodás jelentkezik... esetenként bőrrák!
Az UVA- sugarak, hosszú napozást követően, utóhatásuk révén károsítják a bőrt. Árnyékolt helyen veszélytelenek, sötétítik a pigmentációt, a bőr és a haj festékanyagát (melanin).
Az UVB- sugarak, a káros hatásuk mellett, pozitívan befolyásolják a szőrzet festékanyagának (melanin) képződését a festékanyagképzö sejtben (melanocit) és a D - provitamint, D - vitminná szintetizálják. A huzamosabb, közvetlen napozás hatására a bőr kipirul, leég, napfény okozta foltok jelennek meg rajta, esetenként bőrrák.
Az UVC- sugarak igen rövidek és nem jutnak el az emberi testig.
Az IPARI KOZMETIKUMOK szintén a bőrbetegségek és a böröregedés kiváltói, serkentői. A laboratóriumokban gyártott festékeket, illatanyagokat, tartósitószereket, aditíveket, emuigátorokat az emberi bőr nem tűri tovább. Az ipari mükozmetikumok hatása a bőrre vészesebb a szabad gyökök hatásánál, mert a bőrön okozott „hibák" nehezebben kezelhetők, javíthatók. A modern kozmetikai termékek a természet felé fordultak, mivel az gyártja a legjobb kozmetikumokat a veszélyeztetett emberi bőrre.
Az idő nem állítható meg. Könyörtelenül múlik. Minden elszállt év kihat a test szöveteinek és szerveinek fáradtságára, elhasználódottságára. Az öregedés mindannyiunk közös sorsa... „Épp, hogy sikerült megszabadulnom a pattanásaimtól - megjelentek az első ráncaim" panaszkodnak a tegnapi tinédzserek. Az első redőkkel veszítjük az önbizalmunkat is, a fiatalabbak - akik mindent jobban tudnak - lebecsülésének tárgyává válunk. A fiatalok örök dacolását, a „szépek terrorját" nem lehet megállítani.
Egyedül ápolással érhető el a tartósan JÓ TESTI ÁLLAPOT, SZÉP KÜLLEM.
JÓL NÉZNI KI nem csak a gazdagok, tehetősek kiváltsága. Nem örökölhető. ÁPOLÁSSAL érhető el, de nem csak azzal. Öt „apró titka" van a szép és jó testi-lelki állapotnak: a megfelelő ápolás, az elegendő alvás, a testi-lelki egyensúly, a fizikai aktivitás, a bőr- és testápolás.